közös ötlet, közös blog

Vegán receptek tőlünk Nektek

Magyaros rakott burgonya

2017. január 23. - Ediss


ami_jobb.jpg
Amytól:

Előkészített burgonyát max. 10 percig előfőzöm, majd karikára felvágom. Tepsit miután kivajaztam rétegesen feltöltöm, egy sor burgonya, gabona kolbász, vörös hagyma, tetszés szerint hozzáadható soya virsli, meglocsolom olajjal hogy ne legyen száraz, ízesítem vegetával és sózom, kevés bors és piros paprika is mehet rá, majd előmelegített sütőben kb. 20- 25 percig sütöm.

Előkészítek füstölt tofut, amit összemorzsolok pici darabokra,kurkumával és fekete sóval ízesítve bekeverek tojás imitációként ráteszem az egész tetejére.
Aki nem szereti vagy kerüli a tofu fogyasztását mindez ugyanígy elkészítve kukorica konzervvel is kiváltható csak jól össze kell turmixolni, ebből kihagyható a kurkuma ami az előző tofu " tojás-sárga " színét adja.

Végén készítek besamel mártást is piros paprikásan, amit a főtt burgonya levével öntök fel hogy benne legyen az íze, arányosan elosztva meglocsolom vele a már majdnem kész rakott burgonyát és visszarakom még kb 5 percre hogy az egész összerotyogjon!

Tofu és a besamel jól megsül a tetején.

Savanyúsággal vagy/ és fokhagymás- yofus uborkasalátával tálalom.
De zöld salátával is ízletesen fogyasztható!

Jó étvàgyakat! :)

A bejegyzés trackback címe:

https://napvegan.blog.hu/api/trackback/id/tr2412148403

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.